English German Romanian Hungarian

Termék kereső


Összes termék


Haladó keresés


defaultLeírások: Tarjányi


Népi Iparművész

Felhasználónév : Tarjányi József
Kiskunfélegyházán születtem 1962. május 27.-én. Általános és középiskolai tanulmányaimat is ebben a városban végeztem. Érettségi után kerültem a gödöllői mai Szent István Egyetemre, ahol 1986-ban gépészmérnöki, majd 1988-ban mérnöktanári diplomát szereztem. 1985-ben házasságot kötöttem feleségemmel, Csatári Mártával. A következő években Csongrádon a főállású tanári munkahelyem mellett, apósom Csatári László segítségével sajátítottam el és szerettem meg a családban több dinasztiális tradícióval bíró késes mesterséget. 1987-ben született Andrea, 1992-ben Szilvia nevű gyermekem.
Apósom halála után 2000-ben önálló vállalkozásba kezdtem, folytatom a családi hagyományokat, nem akartam, hogy négy generáció szakmai tapasztalata, tudása veszendőbe menjen. A több mint 100 év hagyományait előtanulmányaim segítségével sikeresen kiegészítettem, az általam készített termékekben próbálom a hagyományt és a modern ismereteket ötvözni.
Termékeimet 2001 óta folyamatosan zsűriztetem. 2001-ben részt vehettem a Milleniumi sokadalom rendezvénysorozat néhány helyszínén illetve a Mesterségek Ünnepén. Így jutottam el gyulai ill. budapesti a kézműves vásárokra. Termékeimmel részt vettem a Tisza-Maros nemzetközi kézműves kiállításon és vásáron. 2002-ben és 2003-ban is sikeresen folytatódott termékeim zsűriztetése. Mind a két évben pályamunkát nyújtottam be a „Magyar Kézművesség 2002’’ ill. „Magyar Kézművesség 2003’’ pályázatra. A szakmai zsűri az általam készített termékeket kiállításra alkalmasnak találta. A kiállítás Iparművészeti Múzeumban tartott megnyitóján mind a két évben különdíjban is részesültem. 2003-ban Népi Iparművész címet adományoztak. 2004-ben megválasztottak a Dél-Magyarországi Alkotók Népművészeti Egyesület elnökének. Szintén 2004-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az általam készített halas bicskákat Magyar Kézműves Remeknek ismerte el.

Tarjányi József
Lakás: 6640. Csongrád, Gr. Apponyi A. u.13.
Weboldal: tarjanyi.uw.hu
Tag:
Tarjányi József
Telefon: 63/470-066
Mobil: 30/310-3969
6640
Csongrád, Kiss u. 2.
Megye: Csongrád
Email: email
Népi IparművészNépi IparművészNépi IparművészNépi IparművészNépi Iparművész



Bajaikezmuves.hu